Hogyan kösse le az esküvőjén a gyerekeket

Hogyan kösse le az esküvőjén a gyerekeket?

Az egyik legnagyobb kihívás élete legnagyobb napján, hogy hogyan kösse le a násznép legifjabbjait.  Ha a gyerekek unatkoznak, nem érzik jól magukat, akkor nagyon gyorsan szét tud széledni a násznép…

A kicsik még nem érzik át az esküvő meghitt, ünnepi hangulatát, és képesek bármely szertartást, nyitótáncot vagy épp a vacsorát megzavarni: bekiabálással, instant sírással, szaladgálással.

Nemrégiben épp egy olyan esküvőn voltam vendég, ahol a szervezésben egy pici hiányosság volt, hogy a gyerekek nem voltak lefoglalva. Ennek az lett az eredménye, hogy a vacsora után nagyon gyorsan elkezdődött a nyűgösködés a kisebbek körében. Nem ismerték egymást mindannyian, ezért nem is akartak közös elfoglaltságot találni.

Mindegyikük próbálta magát lefoglalni egy ideig: táncolgattak a szülőkkel, telefont nyomkodtak, de a legtöbb család már a menyecsketáncot sem tudta megvárni, mert annyira elfáradtak, morcosak lettek az idegen környezetben a gyerekek. Ráadásul az este folyamán alig akadt olyan, hogy igazán sokan a parketten ropták volna, hiszen akik gyerekekkel érkeztek végig a fél szemüket rajtuk kellett hogy tartsák.

Ha Ön nem szeretne úgy járni az esküvőjén, hogy a vendégsereg jó része idejekorán távozni kényszerül, akkor gondoskodjon róla, hogy legyen szórakoztató program a kicsik számára is!

A legjobb, ha nem csak egy színezővel, vagy társas játékkal készül, hanem egy szakképzett animátorra bízza, hogy a gyerekek kora, érdeklődése és energiaszintjéhez igazodva az este folyamán újabb és újabb játékokkal tartsa fenn a kicsik figyelmét és jó kedvét. A szüleik önfeledten buliznak Önökkel, miközben a csemetéik újabb pajtásokat ismernek meg.

Milyen játékokkal lehet lekötni az esküvőn a gyerekeket?

  • kvízekkel
  • ügyességi játékokkal
  • vetélkedőkkel
  • arcfestéssel
  • táncos, jelmezes játékokkal
  • rajzos, festős, színezős feladatokkal

Ha igazán profi szervezést szeretne, akkor érdemes egy egész játéksarokban gondolkodnia, mint ahogy nemrégiben ezen az esküvőn mi is tettük:

 

Itt egy egész kis játszószobát rendeztünk be, ahol a gyerekek az otthonihoz hasonló játékokkal foglalhatták le magukat, ha nem akartak részt venni az éppen aktuális sorjátékban.

Ráadásul a szülők is nagyon élvezték a gyerekek játékát volt, aki még a limbózásba is beszállt!

A buli hajnalig tartott, volt olyan gyerkőc, akinek hajnali 3 órakor a szüleinek úgy kellett szinte felállítani az asztaltól, mert annyira belejött a színezésbe.

Ha szeretné, hogy az Ön nagy napja igazán gyermekbarát legyen, hogy a násznép apraja-nagyja igazán jól érezze magát, akkor kattintson ide és kérjen személyre szabott árajánlatot tőlünk!

  • Mert mi tudjuk, hogy a gyerekek is szeretik az esküvőket és ezt nekik is megmutatjuk!

Szóljon hozzá!

*